Gógl kapott bizalmat
-mv- 2006.04.24. 07:51
A Fejér megyei 2-es kerületben Gógl Árpád, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyert az országgyűlési választások második fordulójában. Így újabb négy évre ő a körzet egyéni képviselője.
Gógl Árpádra 17 314, Molnár Albertre (MSZP) 16 479 választó szavazott. (Az összes választó 64 százaléka tartotta fontosnak, hogy ismét az urnákhoz járuljon.) Ez még nem a végeredmény, mert az 57-es szavazókörben leadott voksok nincsenek benne, azokat ugyanis akkor fogják megszámolni, ha a külföldön szavazók cédulái is hazaérkeznek. Azonban itt legfeljebb 444 szavazat várható, vagyis Gógl előnye akkor is behozhatatlan, ha - valamiféle csoda folytán - ezek valamennyien a vörös (na jó: piros) jelöltre szavaztak volna.
A megye 7 egyéni körzetéből négyben a Fidesz, háromban a szocialisták kapták a mandátumot. Ebből az is következik, hogy Fejéren nem múlott volna a konzervatív kormány. Az ország többsége (benne mindenekelőtt a budapesti vízfej) másképp gondolta jónak. Olvasónk aligha tőlünk tudják meg, hogy a köüvetkező négy évben is MSZP-SZDSZ kormánya lesz a Magyar Köztársaságnak.
|