: Európa hazatér hozzánk 3.

Önsajnálat helyett rendezni végre közös dolgainkat

A XX. század során úgy alakult a nemzet élete, hogy képtelenné vált arra, hogy irányt szabjon saját sorsának. Úgy veszítettük el az első világháború végén a történelmi Magyarországot, hogy kísérletet is alig tettünk arra, hogy az elvesztett területek legalább egy részét megtartsuk, helyette inkább szélnek eresztettük katonai erőnket, s tűrtük, hogy mások kényük-kedvük szerint határozzanak sorsunk felől.

A II. világháború előtt az elvett területeket nem visszaszereztük, hanem visszakaptuk, mások, európai nagyhatalmak adták vissza, mint ahogy a II. világháborút lezáró békékkel ismét ők vették el.

1990-ben nem kivívtuk a szabadságot, nem visszaszereztük a nemzeti függetlenséget, inkább úgy tűnt, úgy éreztük, hogy visszakaptuk azt a hidegháborút lezáró nagyhatalmaktól. Mintha máig sem tudnánk megszabadulni attól, hogy kívülről várjuk sorsunk jobbra fordulását, máig azt várjuk, hogy a nagyok döntsenek sorsunk felől, s mi csupán elszenvedjük ezeket a döntéseket. Máig nem tudunk megszabadulni ettől, az önbizalmat és cselekvőerőt felemésztő gondolattól.

Ez az önfelmentést eredményező, saját felelősségünk alól is felmentő, az őszinte számvetést megkerülő lelki hajlam és észjárás aztán könnyedén átcsap önsajnálatba, a világ igazságtalanságának kárhoztatásába. Meggyőzzük magunkat arról, hogy nemcsak nem cselekedhetünk, de nem is érdemes cselekednünk, úgysem rajtunk múlik, hanem a franciákon, a németeken, az oroszokon, aztán az amerikaiakon, esetleg az Európai Unión. Most éppen a világgazdaság a soros.

Csakhogy a világgazdaság nem olyan, mint a kályha – Karinthyval szólva –, ami mindenkihez meleg.

A világgazdaság vállalatokból, érdekcsoportokból, sőt, magánállamokból áll. Olyan magánállamokból, amelyek a nemzetállamok mögött és között a bankárvilágot uralják, és mint a polip csápjai, mindenhová elérnek. Némelyik termel, olajat forgalmaz, vagy bankja, televíziója van, újságja, politikai pártjai vannak, de vannak olyanok is, amelyek már ennyire sem megfoghatóak. És mégis úgy szólnak bele az életünkbe, úgy irányítanak, hogy közben semmilyen felelősséget sem vállalnak. Sem nép, sem táj, sem semmilyen élőlény iránt. És semmilyen közösséghez, csak a pénz a haszon világához tartoznak.

A világgazdaság tehát nem jótékonysági egylet, senkinek sem kedvez csak úgy, senkin sem segít jószívűségből. A világgazdaság nem ad munkahelyet senkinek, azokat meg kell teremteni, létre kell hozni. A világgazdaság soha sem fog biztonságos életet teremteni nálunk. Magyarországot nem a világgazdaság, hanem a magyar emberek munkája emelheti fel, és ha a magyar munkásoknak nincs biztos megélhetést adó munkahelyük, akkor erre nem lesznek képesek.

„Tagságunk első tizenöt esztendejében nagyon rossz gazdasági vezetés volt Írországban” - mondta az Európai Parlament elnöke néhány hónapja Budapesten. „Az unióból érkező összegek sem ellensúlyozhatták a hazai siralmas, velejéig rossz gazdasági vezetést. A második tizenöt évben nagyon jó gazdasági vezetésünk volt Írországban, és akkor minden szolidaritás, minden uniós támogatás további fejlődést gerjesztett, fellendülést eredményezett.”

Tehát ebből az a tanulság, hogy az unió egyetlen tagállamban sem ellensúlyozhatja a gyenge vezetést. Viszont Európa sokat tehet hozzá egy jó vezetés eredményes döntéseihez a tagállamokban. Ez a lényege a 31 éves ír tagságnak.

Nos így beszél egy ír. De felfigyeltek-e arra, hogy az egész magyarországi uniós kampány burkoltan vagy kevésbé burkoltan, de kifelé irányítja az országból a magyar embert? Nyomás az unióba, legyél cukrász Bécsben, vállalj állást Brüsszelben. Mintha a boldogulást az ország elhagyása jelenthetné csak.

Mintha sárkefe lenne az uniós csatlakozás, amellyel ha elég ügyes valaki, menten levakarhatja magáról az édes anyaföldet.

Pedig egy igazi, büszke, hagyományait őrzi európai állam a saját legügyesebb polgárait, gazdáit és vállalkozóit nem küldi, hanem marasztalja. Nem arra buzdít, hogy nyomás kifelé, vidd ki a tudásodat, vidd el a tapasztalatodat, hanem épp ellenkezőleg, arra, hogy tanulj, tapasztalj és hozd haza a tudásodat. Arra buzdít, hogy szerezz hitelt vállalkozásodnak és tőkeszegény országodnak. Arra ösztönöz, hogy idehaza teremts, idehaza boldogulj. Arra, hogy tedd szebbé, lakhatóbbá és gazdagabbá ezt a földet, a saját országodat, mert te magad is családod, barátaid és minden honfitársad csak út egyről a kettőre.

Tudom, sokan vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy hegyeket tudnának megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útjukból a dombokat.

De ez nem megy a múltba forduló önsajnálattal. A várakozások kora lejárt. Az Európai Unió kapujában már nem lehet a jövő terveire hivatkozva elodázni a jelen gondjainak megoldását. A jelen gondjai immár nagyobbra nőttek a jövő lehetőségeinél, ezért mindenekelőtt rendezni kell közös dolgainkat a biztonságos jövő érdekében.