: Tükrön által homályosan

A színház új vezetésének első bemutatója – ha úgy tetszik: referenciadarabja – több mint biztatóra sikeredett. Az első jelző, amely az első felvonás alapján találtam rá, a „bátor” volt. Bátorság kellett már a mű kiválasztásához is, hiszen Shakespeare mai napság nem garantálja a közönségsikert – különösen, ha az a közönség a könnyedebb zenés darabokhoz van szoktatva. Aztán a Szeget szeggel – sorry, William – nem is igazán jó darab – éppen ezért ritkán játsszák, a rendező nem számíthat rá, hogy a nézőket segíti a megértésben a dráma előzetes ismerete. Ezért is kezelte szabadon Mészöly Dezső fordítását Galambos Péter rendező és Orbán Eszter dramaturg, lényegében egy originális színpadi változatot hozva létre. De tetten érhető a kockázatvállalási hajlam a színpadképben is. (A díszletet szintén Galambos tervezte – a kivitelezésben Horváth Judit szcenikus volt a segítségére.)

 
A helyüket elfoglaló nézők függöny helyett két sorban hat mezőre osztott fallal találják szembe magukat. A mezőket tükröző felület tölti ki, a bal felső kivételével, ez egy fehér vetítővászon. A játék megkezdésekor derül ki, hogy a kereteket kitöltő lapok a megvilágítástól függően tükrözik az előttük illetve engedik látni a mögöttük zajló eseményeket. Később azt is észlelhetjük, hogy a „kalitkák” hátsó fala is áttetszővé tehető. Ezzel egy rendkívül sokrétű és összetett játéktér alakult ki, amelynek (megszámoltam) 13 egymástól elkülönülő részében egymás előtt, mögött, mellett, alatt és felett folynak a jelenetek. A képek (szó szerint, hisz még keretük is van) ezáltal szinte filmes vágással sorjáznak, mintha a tévében követnénk figyelemmel egy brazil szappanopera eseményeit. (Amely asszociációt csak erősítik a latinos nevek: például Vincentio, Angelo,Giulio – no, meg a köznapi beszédtől eltérő dialógusok is.) Az botránkozzék meg ezen, aki egy epizódot sem nézett meg a Vad angyalból!

Tulajdonképpen a cselekmény sem rína ki a dél-amerikai sorozatok közül. Erotika, hatalom, ármány, szerelem, szenvedély, bűn, ártatlanság… A város vezetője (Gazdag Tibor) megelégeli alattvalói szabados életmódját. Mivel a változtatáshoz nem érez elég erőt magában, elutazik. Távolléte idejére a legerkölcsösebb polgár hírében álló Angelót teszi meg helyettesének, megbízva azzal, hogy állítsa helyre a „rendet”. Angelo nagy kedvvel lát hozzá a feladat teljesítéséhez. Hadjáratot indít a bordélyok működtetői, lakói és kuncsaftjai ellen. De elrendeli azt is, hogy amely férfinak házasságon kívül gyermeke születik, azt büntessék halállal. Az első halálraítélt Claudio (Kaszás Mihály) számára annak apáca húga, Izabella kér kegyelmet Angelótól. A helytartó ragaszkodik a törvényhez – az elveihez már nem annyira. Tisztességtelen ajánlatot tesz a lánynak, aki előbb felháborodottan visszautasítja, majd váratlanul elfogadja az ajánlatot. Ebben a fordulatban nagy szerepe van a minduntalan felbukkanó, titokzatos szerzetesnek…

Az első felvonásban a tempó is a 200 részes szériák lassú hömpölygését idézi, ám a másodikban már pergővé válik. A végkifejletben pedig olyan meglepetésben van részünk, amely Székesfehérváron kívül is beszédtémává teheti az előadást. Nagy a kísértés, hogy erről is beszámoljak, de az olyan lenne, mintha egy krimi recenziójában elárulnám, ki a gyilkos. Legyen elég annyi, hogy egy rendezői ötlet segítségével a befejezés teljesen maivá, rendkívül szórakoztatóvá lett, ugyanakkor abból is megsejthetünk valamit, hogyan látták, hogyan nézték Shakespeare darabjait az ő kortársai.

A darab néhány sajátossága – így a legtöbb szereplő jellemének kidolgozatlansága – megnehezítette a színészek dolgát, de többnyire sikeresen tették túl magukat ezen a nehézségen. Mindössze két csalódásról kell beszámolnom – kezdjük ezzel, hogy gyorsan túl legyünk rajta. Kuna Károly nem tudta hihetővé tenni Angelo figuráját. Alakítása úgy hatott, mintha Michael Palin a Monty Pythonból kitűnően megtanult volna magyarul – márpedig az abszurd mégiscsak egy másik műfaj. (Mentheti a dolgot, hogy bennfentesek szerint betegen, magas lázzal lépett színpadra.) Váradi Eszter Sára kedvetlennek tűnt Marianna apró szerepében, a túljátszani analógiájára azt mondhatnánk, „aluljátszotta” azt.

Nagy élmény nyújtott Bakonyi Csilla (Izabella) pályafutása első – és bízvást nem utolsó - nagy szerepében. Az általa megjelenített tiszta, erkölcsös nő és önzetlen testvér az egyetlen szereplője a történetnek, aki fenntartások nélkül kiváltja szimpátiánkat.

A kisebb szerepek közül a komikus figurák nyújtottak jó játéklehetőséget a művészeknek. Kovács Zoltán (Lucio) egy-egy jelenetben uralta a színpadot, úgy nevettetett, hogy egy pillanatig sem bohóckodott. Bohóckodott viszont Juhász Illés (Rendőrőrmester) és Bakody József (Bernát, cseh halálraítélt), de tőlük éppen ezt kívánta meg a rájuk osztott majdhogynem bohózati szerep. Bata János (Rémes, hóhér) és Matus György (Pompeius, kerítő) ebben a produkcióban is igazolta megbízható és sokoldalú karakterszínész voltát.

Aki a meglepetésre is kíváncsi, az fáradjon a jegypénztárakhoz! (Aki meg nem – az kérdezze meg háziorvosát vagy gyógyszerészét…)