Galaktika újra
-mv- 2004.11.16. 08:21
Újraindították a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fi magazinját a Galaktikát. Örömünk olyan nagy, hogy a fehérvári vonatkozások hiánya ellenére is meg kívánjuk azt osztani olvasóinkkal.
Újraindult a tudományos-fantasztikus irodalom húsz évvel ezelőtt igen népszerű magazinja, a Galaktika. A folyóirat a rendszerváltás után többször kiadót váltott, majd jobblétre szenderült. A pótolni igyekvő kísérletek (mint például az Átjáró) sem bizonyultak hosszú életűnek. Néhányan azonban nem tekintették megváltoztathatatlannak a dolgot, és most ismét kezünkbe vehetünk egy új számot. Az új folyam büszkén vállalja az elődöt, a novemberi Galaktika címlapján a 176. lapszámmegjelölést viseli. A novellák nagy része is klasszikus szerzők egyszer már megjelent műve. Igazi csemegének ígérkezik Robert Sheckley Nugent Miller és a lányok című elbeszélése, amelyet még a szocializmusban közöltek ugyan, ám akkor alaposan cenzúrázva. Most ellenőrizheti, mit tartott veszélyesnek a pártállami hatalom egy scifiben. Az új idők szellemében a lapnak jól szerkesztett honlapja is van.
|