A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: A vak király támasza

A vak király támasza

  2004.04.21. 20:01

Ilona királyné II. (Vak) Béla felesége, II. Géza anyja volt.

Leszámolás Aradon: illusztráció a Képes Krónikából

 

II. (Vak) Béla számára unokatestvére, II. István szerezte meg a szerb nagyzsupán, I. Uros lányának kezét. Bélát László apja, Könyves Kálmán vakíttatta meg még gyermekkorában, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra. (Az ártatlan gyermek apja, Álmos sorozatos lázadásai miatt szenvedte el a megcsonkítást.)

Miután László váratlanul és utód nélkül meghalt, fogyatékossága ellenére Bélát koronázták meg. Az uralkodásban nagy segítségére volt erős akaratú, határozott felesége, Ilona. A krónikák szerint a királynő kezdeményezésére történt az is, hogy az aradi országgyűlésen Béla hívei lemészárolták mindazon főurakat, akiket vétkesnek tartottak a megvakíttatásában. „Tárjátok fel nekem tüstént, és ezen a helyen híven bosszút állva rajtuk, végezzetek velük miértünk” – idézi Ilonát a Képes Krónika.

Hat gyermekük született – Géza és László még a koronázás előtt, István, Álmos, Zsófia és Gertrúd pedig utána. Béla halála után a 10 éves Géza lett a király, aki mellett még inkább az anyakirálynő irányította az országot.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen