: A forradalom és Székesfehérvár

Városunk forradalmi eseményei, hasonlóan más, főként egyetemi városok forradalmi mozgalmához, a diákság követeléseivel majd tüntetéseivel vették kezdetüket. A következő napok eseményei nagyobb társadalmi rétegek csatlakozása folytán, már szélesebb körben zajlottak. Ennek előzménye az október 24-i sortűz volt. A fiatalok, diákok aznapi tüntetése tragikus véget ért, a hatalom fegyverrel válaszolt követeléseikre. Az áldozatok közül több valamely nagyüzem dolgozója volt. Ennek következményeként a vállalatoknál a forradalmi mozgalom lendületet nyert.

A következő napok történéseiben a tüntetések vitték a legfőbb szerepet. Október 25-étől 27-éig a város utcáin és különösen a középületek előtti tereken hatalmas, több ezer fős tüntetések zajlottak. A követelések ekkor még nem egységesültek, a gazdasági és politikai követelések sokrétűsége a mindennapok kérdéseiből adódott. A vállalatok azonban hamarosan összefogtak követeléseik elérése érdekében.

A forradalom egyik fordulópontjának a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság október 27-i megalakulását tekinthetjük. Az eseményeknek addig nem volt központi irányító szerve, többségében spontán történtek, azokat a forradalmi mozgalmat szervező személyek közreműködésének köszönhetjük. A nemzeti bizottság megalakulásával ez a helyzet gyökeresen megváltozott, nem csak a megyeszékhely, de a megyére vonatkozóan is megalakultak a nemzeti bizottság intézőbizottságai. Ez a politikai irányításon túl, a követelések egységesítése mellett olyan politikai program megjelenését is eredményezte, amely az élet szinte valamennyi területére vonatkozott. A nemzeti bizottság célkitűzései nem aprózódtak el, azok tengelyében az orosz csapatok kivonása, a szabad választások megtartása, a politikai pártok alakulása szerepelt, ezen politikai követelések mögé a város polgársága egységesen felsorakozott. (Hasonló folyamatok játszódtak le Győrben is a Dunántúli Nemzeti Bizottság megalakulásakor is, amelyen a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság is képviseltette magát. A forradalom első napjaiban a két város közötti kapcsolattartás különös jelentőséggel bírt, a későbbiek során is megmaradt, bár a budapesti hatás felerősödött.)

A forradalom városi eseményeinek egyik kiemelkedő mozzanata volt az Egyesült Munkástanács létrehozása, amelyre október 27-én került sor. A központi munkástanács tevékenysége elsődlegesen az üzemek, vállalatok irányítására terjedt ki, nem elhanyagolható politikai szerepe mellett főként gazdasági szerepe volt jelentős. A nemzeti bizottság és a központi munkástanács közötti hatalommegosztás országosan is egyedülálló módon Székesfehérváron valósult elsőként, hiszen másutt az üzemek összefogásának jelentőségét csak november hónapban, a forradalom politikai szerveinek betiltását követően ismerték fel.

A két szerv működése mellett a Székesfehérvári 6. Lövészhadtest Parancsnokság Forradalmi Katonai Tanácsa és a Székesfehérvári Helyőrségi Forradalmi Tanács emelhető ki, a munkás és katonai önkormányzatok mellett. A forradalmi katonai testületek működése túlmutatott Székesfehérvár határain, a helyőrségi tanács intézkedései a megye szinte valamennyi településére hatással volt, a községi nemzetőrségek felfegyverzése folytán is. A lövészhadtest katonai tanácsa pedig hamarosan a hadtest valamennyi egységénél létrejött katonai tanács felettes szervévé vált. Mint ismeretes a székesfehérvári hadtest a legnagyobb katonai egység volt a Dunántúlon, sőt alakulatai Budapesttől északra is állomásoztak. Részben ez a magyarázata, hogy Székesfehérvárról indult ki a Dunántúli Forradalmi Katonai Tanács létrehozásának gondolata, amelynek egyik vezetője az újonnan kinevezett hadtestparancsnok, Kemendi Béla lett. Az "önálló" fegyveres erő létrehozása azonban nem valósult meg, ezzel a fegyveres intervencióval hatékonyan szembeszegülni képes, szervezett és összefüggő ellenállás nem jöhetett létre. Az izolált ellenállás pedig nem járt eredménnyel, azt azonnal vagy néhány nap múltán a szovjet katonai erők felszámolták. Székesfehérváron is megfogalmazódott a katonai ellenállás gondolata. A nemzetőrökön kívül is létrejött egy fegyveres csoport, de november 4-én illetve a következő napon az orosz csapatok felszámolták a katonai ellenállást. Az intervenció számos halálos áldozatot és jelentős anyagi károkat követelt, de mindezeken túlmutatott a remény és a szabadság elvesztésével járó kilátástalanság.

A forradalom vívmányait ezt követően a munkástanácsok őrizték, működésüket azonban folyamatosan gátolták. Az Egyesült Munkástanács működését novemberben végleg lehetetlenné tette a rendőri hatóság és az orosz katonai parancsnokság, az üzemi tanácsokat 1957 tavaszára számolták fel. Ezzel egy időben a rendőri őrizetbe vételek száma jelentősen megnövekedett, a proletárdiktatúra konszolidációja érdekében súlyos megtorlás és megfélemlítés vette kezdetét.